Gyónás, bűnbánat

Ahogy a tékozló fiú történetében olvassuk (Lk 15), az Atyaisten irgalma és Krisztus kegyelme határtalan: mindig keresi, hívja, várja az eltévedt bárányt. Isten maga vágyik arra, hogy megbocsásson és tékozló gyermekét újra magához kapcsolja.

Ahhoz azonban, hogy az ember részese legyen e bocsánatnak, szükséges, hogy szívből megbánja bűnét, – amennyire lehet – jóvátegye az okozott kárt, megvallja az Egyház képviselője, a pap előtt bűnét, és kérje, hogy az a Krisztustól kapott meghatalmazás alapján megadja neki a feloldozást. Ha ezt megkapta, újra az Úr asztalához járulhat, mint az Egyház teljes jogú tagja, hiszen szívében újra ott lakozik az a szeretet, amelynek kifejezője az Úr vacsorája.

A bűnbánat szentségéhez járulni, gyónni akkor szükséges, ha valakinek lelkét súlyos vagy halálos bűn – tudva és akarva elkövetett rossz – nyomja. Az ember számára az a legveszedelmesebb, ha elhiteti magával, hogy a rossz jó, a bűn természetes, a lanyhaság valójában józanság, a közönyösség alapvetően okosság. Életbevágóan fontos, hogy belássuk: a rossz az rossz, de Isten jóságában bocsánatot nyerhet! A jó gyónás találkozás Krisztus irgalmával, és igaz öröm forrása: bocsánatot kapva, megtisztulva újra nekiindulunk az útnak, Jézus nyomában.

Ugyanakkor Isten bocsánatának feltétele az egymásnak való megbocsátás. Jézus ezt ismételten hangoztatta: "Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket." (Mt 6,15) Aki tudja, mennyire rászorul ő maga is Isten irgalmára, maga is irgalmas lesz mások iránt, hisz minden nap imádkozza: "bocsásd meg a mi vétkeinket".

Fontos, hogy a gyónást alapos készület előzze meg:

– Csendes személyes imában Istent helyezem a középpontba: Őérte, szeretetéért bánom meg bűneimet. Hasznos ilyenkor a keresztet magunk elé helyezni, vagy egy szentírási részt felolvasni Isten szeretetéről és azon elmélkedni.
– Ezután vizsgáljuk meg életünk minden vonatkozását, rétegét, kapcsolatát és gyűjtsük össze bűneinket. Érdemes egy jó lelkitükröt alkalmazni, ami segít életem áttekintésében.
– Végül imádsággal kérjem az erőt és az őszinteséget gyónásomhoz, a "sikeres" gyónásért. Imádkozom gyóntatómért, hogy Isten megmutassa rajta keresztül azt, amit nekem üzenni akar.

A gyónás szertartása

Gyónó: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Pap: Mindörökké. Ámen.

A gyónó keresztet vet: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Gyónó: Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Utoljára gyóntam:..

Bűneim azóta, hogy…

A pap tanácsaival segít, majd megszabja az elégtételt.

Gyónó elmondja a bánatimát: Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt elkerülöm.

Pap: Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét! És én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, és a Fiú † és a Szentlélek nevében.

Gyónó: Amen.

Pap: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!

Quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el